Kedves Blogom!
Talán találó úgy kezdeni, mintha egy barátnak mesélnék, mert azokról fog szólni ez a mese. Régi barátokról, letűnt barátokról, újakról és remélhetőleg újra megtaláltakról.
Mesém előzménye közel két évre nyúlik vissza. Két éve mielőtt a szüleim szétváltak volna két barátot tudhattam magam mellett. Két barátot, akikkel nem tudtam felnőni. Akiket hátra kellett hagynom, hogy én magam is felnőhessek.
Mindez most májusban lesz két éve. 11-én ha jól emlékszem. Eljött az idő, az a pont, ahol meg akarom mutatni mire jutottam. Megmutatni, hogy már nem vagyok az az elveszett túlérett gyerek, aki ott hagyta őket. Talán még korai. Talán meg kellene várnom, amíg befejezem a most induló negyedik fázist. De 22es csapdája az egész. A negyedik fázisba azért fogok bele, mert találkoztam a Tanárnénivel ma az Árkádban. Ebből nyertem az erőt az újrakezdéshez. Lássuk be a harmadik fázis végétől csak halasztgattam az egész újra neki gyürkőzést.
Nem szeretem a meglepetéseket. Meglepni az embereket igen. Az részemről teljes egészében kiszámított lépés. A fenébe is! A spontán énem csak alkohol hatására jön csak elő. Az öregség hatása. Erre ma spontán összefutok a Tanárnénivel. Vajon mekkora volt az esélye?
Persze muszáj volt szóba állnom vele. Persze muszáj volt szóba állni velem. Nem játszhattam el amit a Kiscsajnál. Hisz én már felnőtt vagyok, aki szembenéz a problémáival. De nagyon nem tudtam mit mondani neki. Csittcsett volt csupán. Elhívtam egy kávéra. Ő kedvesen elterelt, hogy csak májusban ér rá egy kávéra. Vennem kellett a lapot, mit tehettem. De feladni? Már nem az én stílusom.
A kis exrémitás még maradt nála, de levettette a szemüvegét, amivel annyi éven át összenőtt és annyi befolyásom nem volt nála, hogy megnézhessem nélküle. Plusz lefogyott. Kórosan. Vajon van e jogom aggódni érte? Főleg azok után, ahogy megszakítottam velük minden kapcsolatot?
A fázisokról, ha már emlegetem őket. Az első fázis volt a szakítás a régi énemmel, a régi világommal és ott zárul, amikor a kemény munkám meghozta a gyümölcsét és a szüleim ismét egyek lettek tavaly decemberben. A második fázis Annáról és a Kiscsajról szólt, ahol eldőlt mit akarok a magánéletemtől. A következő harmadik fázis a Kiscsajról szólt, az első szívfájdalmamról és arról, hogy ha egy küzdelmes utat választunk az előrehaladáshoz nem biztos, hogy elérjük a célunk, de az igen, hogy jobb helyen leszünk, mint ahonnan elindultunk. Egyszer majd kifejtem bővebben, de ennek most a jövő a lényege, a negyedik fázis megtervezése.
Az egész ma indul ezen a blogon. Az első lépésként elhagytam a harmadik fázisban használt twittert. Túl sokat idézi az őrületemet, ami elkapott. Valamit nem lehet kifejezni 180 karakterben.
Célok? A Raszták, még minimum 15 kiló. Ezek az elsők. Persze még felírhatnék ide jó párat. A cégről, a 30as bakancslistájáról, a suliról, a Kézisről. De azok is majd jönnek, amikor eljön az idejük.
Annyit már megtanultam, hogy minden út egy kis lépéssel indul. Ki nagyot akar fogni, gyakran csak a levegőt markolhatja. Közhelyes tudom, de találó.
Folytatása következik kedves blogom, csak kitartás!
Üdvözlettel,
Sitting Duck
Ui: 104,8kg
